Fegyvert rántott a vita végén a soproni férfi

Vágólapra másolva!
Két férfi és egy nő szólalkozott össze Sopronban, egy telephelyen tegnap. A vita odáig fajult, hogy az egyik férfi elővett egy fegyvert, és azzal fenyegette meg vitapartnereit, majd a helyszínről autójával elhajtott.
Vágólapra másolva!

A rendőrök a pár bejelentése alapján elfogták a fenyegetőzőt, akinél megtalálták az engedéllyel tartott gázfegyvert is.

Azonnal előállították az 57 éves helyi férfit. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellene eljárás.

A kihallgatáson azt mondta, azért vette elő a fegyvert, mert a vele veszekedő pár férfi tagja egy vasrudat tartva indult el az autója felé.