Coelho törölte Kobe Bryanttel közösen kezdett könyvének kéziratát

coelho
Poulo Coelho brazil író könyveit milliók olvassák az egész világon
Vágólapra másolva!
Paulo Coelho és Kobe Bryant egy gyerekkönyvön dolgozott együtt, de a brazil író bejelentette, hogy a kosárlabdasztár halála után törölte közös munkájuk kéziratát.
Vágólapra másolva!

Már vagy fél éve dolgozott egy közös gyerekkönyvön Kobe Bryant és Paulo Coelho, de a sportlegenda halála után a brazil író úgy döntött, nem fejezi be nélküle a munkát. A 72 éves brazil regényíró hétfőn mondta el az AP hírügynökségnek, hogy 2016-ban, Bryant visszavonulása után merült fel bennük egy közös gyerekkönyv ötlete. Azóta Bryant – lányával és hét másik utassal együtt – meghalt egy vasárnapi helikopterbalesetben, és Coelho bejelentette, hogy egyedül nem fejezi be a közös munkát, törölte az eddig elkészült írást.

– mondta Coelho, aki azt is elárulta, hogy midnez nem azt jelenti, hogy ne akarna majd írni arról, mi mindent tanult Bryanttől, és arról, hogy milyen nagyszerű ember volt. „De egy gyerekkönyvnek így semmi értelme sincs már” – mondta.

Kobe Bryant: A legenda, aki azért élt, hogy az övé legyen az utolsó dobás

Talán még senki sem fogta fel igazából, ami magyar idő szerint vasárnap este történt: Kobe Bryant egy helikopter-balesetben életét vesztette. Meg lehet próbálni feldolgozni, de egy ilyen tragédiát nem lehet. Nemcsak a kosárlabda, hanem az egész világ döbbenten áll a tények előtt: a Fekete Mamba nincs már köztünk.

Coelho bejelentése sok Bryant-rajongónak okozott csalódást, akik

elárasztották az író közösségimédia-oldalait a kéréseikkel, hogy ne törölje

az eddig elkészült közös munkát. Bryant Coelho nagy rajongója volt, Az alkimistá-t a kedvenc könyvének nevezte, és csapattársaitól volt ügynökén át sokaknak ajánlotta. Coelho és Bryant a tervezett könyvükkel a hátrányos helyzetű gyerekeket akarták bátorítani a sporton keresztül, ami kitörési lehetőség lehet nekik. Az író szerint a kosárlabdasztár nagy örömmel dolgozott a könyvön, hogy jó példát adjon a gyerekeknek, különösen a nehéz körülmények között élőknek.

Paulo Coelho Forrás: AFP/Marcello Mencarini

Egyébként Coelho nem mondta el, hogy hány oldal készült el a könyvből, és azt sem, hogy adtak-e már címet neki. Bryant kiadója, a Granity Studios ifjúsági és gyerekregényeket publikált, de 2018-ban megjelentette The Mamba Mentality: How I Play című önéletrajzi írását is. Coelho azt is elmondta Bryantről, hogy

élete nem csak a sport és a versengés körül forgott:

„nagyon sok minden járt a fejében. Tragikus halála után látszik, hogy milyen fontos volt ő a világ számára. Még sokat fogunk beszélni örökségéről, amit nem csak a sportban hagyott maga után.”