Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém 24-23-ra legyőzte a Montpellier-t a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában. David Davis csapata ezzel megerősítette második helyét a B-csoportban.

Miután másfél hete kikapott a THW Kiel otthonában, a Telekom Veszprém számára a második hely megtartása volt a tét vasárnap a Montpellier ellen.

2018. október 13-án az akkori BL-címvédő ellen debütált a Telekom Veszprém kispadján David Davis.

A spanyol mester első mérkőzése emlékezetesre sikerült, a magyar csapat egy góllal, 30-29-re győzni tudott a franciák otthonában. A Veszprém utána saját pályáján már simábban, 25-19-re múlta felül a 2003-as és 2018-as BL-győztest. A B-csoport második és harmadik helyén álló együttes egyszer már találkozott egymással az idényben, akkor a franciák nyertek 23-18-ra.

A Veszprém Aréna eddig a Kielen kívül mindenkinek megoldhatatlan feladatot adott a BL-ben. A Zaporozsje, a Porto, a Vardar, a Meskov Breszt és a Kielce közül egyedül utóbbi tudott ötgólos különbségen belül maradni (28-24), az összes többi csapatot kiütötte a magyar csapat.

Dragan Gajics szenzációsan kézilabdázott volt csapata ellen Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nyitott védekezéssel kezdett a Montpellier a Veszprém Arénában. Kyllian Villeminot volt az, aki zavarót védekezett, és két bombagóllal kezdett, melyekkel Rasmus Lauge gólja után körülbelül egy percre megfordította az eredményt.

Blaz Blagotinsek, Dragan Gajics és Manuel Strlek gondoskodott arról, hogy ne tartson sokáig a vendégelőny (4-2).

A 10. perc után elkezdtek záporozni a kiállítások, Lauge és Blagotinsek az egyik, Mohamed Soussi a másik oldalon kényszerült elhagyni a pályát. A korábban a Montpellier-ben kézilabdázó Gajics üres kapus és hetesgóljával először vezetett hárommal a hazai csapat. (8-5) Omar Yahia és Diego Simonet két hatalmas bombagóllal megmutatták, miért ezt választotta az európai szövetség a hétvége mérkőzésének.

Bő negyedóra után kapust cserélt David Davis, a bakonyiak vezetőedzője. Vladimir Cupara helyét Sterbik Árpád vette át. Melvyn Richardson ziccerénél ő is tehetetlen volt, így a Montpellier 11-10-re átvette a vezetést.

Sterbik Árpád volt a Montpellier elleni meccs legjobbja Fotó: Szabó Gábor - Origo

A 19. percben Blagotinsek belenyúlt Diego Simonet arcába. A svéd bírók mégsem a szlovént, hanem Yahiát állították ki.

Érdekes lett volna, ha a hosszas tanácskozás után még piros lapot is kapott volna a fiatal egyiptomi.

Sterbik bravúrjai és az ellenállhatatlan Gajics gólja után 13-12-nél ismét a Veszprém tartott előrébb. A szlovén jobbszélső hatig jutott az első játékrészben, a Veszprém pedig 16-14-es előnnyel mehetett szünetre.

Hatalmas iramban kezdődött a második félidő. Az ötödik percben már 19-16-ra vezetett a Veszprém. Sokkal fontosabb, hogy

Kent Robin Tönnesen után újabb jobbátlövőjét veszítette el a Veszprém. Omar Yahia bokáját fogva esett össze.

Első góljait szerezte Petar Nenadics és Vuko Borozan, míg a góllövőlistán a forduló előtt negyedik helyen álló Hugo Descat trükkös lövésekkel verte át Sterbiket. (20-18)

Nagyot küzdött a két csapat a hétvége mérkőzésén Fotó: Szabó Gábor - Origo

Sterbik a feje felől rúgta ki Simonet ziccerét, majd Dejan Manaskov tette Sego mellett a hálóba a labdát. A hajrára fordulva - Patrice Canayer időkérése ellenére a Veszprém őrizte két-három gólos előnyét. A szezon végén visszavonuló

Sterbik vasárnapi teljesítményére tényleg nincsenek szavak.

A 40 éves kapus 22-20-as vezetésnél Gilberto Duarte átlövését vette mellre. De nem mehetünk el szó nélkül az ex-szegedi Sego mellett sem, aki szintén feljavult a második félidőre. Davis az 51. percben időt kért, hogy megnyugtassa a mieinket. Borozan második találata valóban nyugodt utolsó tíz percet ígért. (23-20)

Sego dupla védése életben tartotta a francia reményeket a csoport második helyére. Villeminot a 10. perc után az 54. percben ismét hozzászólt a mérkőzéshez, rögtön utána Gajics is megszerezte első gólját a második félidőben. (24-21)

Három perccel a vége előtt Richardson kétszer is szorossá tehette volna a végét, azonban Sterbikkel ő sem bírt. Simonet góljával egy perccel a vége előtt mégis feljött mínusz egyre a Montpellier. Davis időkérése után a mieink végigtámadhatták a mérkőzést.

A Veszprém 24-23-ra legyőzte a Montpellier-t, megerősítve második helyét a csoportban.

Kevésbé látványos, ámde annál küzdelmesebb mérkőzésen verte a Veszprém a Montpellier-t Fotó: Szabó Gábor - Origo

A rangadó után Sterbik Árpádot előbb megválasztották a mérkőzés legjobbjának, majd a veszprémi klub neki adta a II. Marian Cozma emlékdíjat.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B-csoport, 13. forduló
Telekom Veszprém - Montpellier HB (francia) 24-23 (16-14)
Veszprém Aréna, 5 019 néző
gólszerzők: Gajics 7, Lauge, Strlek 3-3, Blagotinsek, Borozan, Nilsson, Yahia 2-2, Manaskov, Moraes, Nenadics 1-1, illetve Descat 6, Villeminot 4, Simonet 3, Duarte, Lenne, Porte 2-2, Afgour, Richardson, Soussi, Truchanovicius 1-1

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 10 9 1 0 341-287 54 18
V
GY
GY
GY
GY
2.
SC Magdeburg 10 8 2 0 315-279 36 16
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Veszprém 10 7 3 0 350-318 32 14
GY
GY
GY
V
V
4.
Montpellier 10 5 5 0 293-282 11 10
V
GY
GY
V
GY
5.
GOG 2010 10 5 5 0 309-319 -10 10
V
V
V
GY
V
6.
Orlen Wisla Plock 10 3 7 0 271-280 -9 6
GY
V
V
GY
GY
7.
Porto 10 3 7 0 290-341 -51 6
GY
V
V
V
V
8.
Celje Pivovarna Lasko 10 0 10 0 292-355 -63 0
V
V
V
V
V