Vágólapra másolva!
A Sopron Basket vasárnap este 72-55-re legyőzte a PEAC Pécs csapatát, ami a klub történetének 1000. tétmérkőzésen elért sikere volt. 

A zöld-sárgák azt a PEAC-ot győzték le, amelyik az idei szezonban egyetlen magyar csapatként tudta őket két vállra fektetni még tavaly december 1-jén (77-83). A soproni csapat 1958-ban jutott fel először az élvonalba, amelynek a '80-as évek vége óta meghatározó tagja.

A jelenleg Sopron Basket néven működő együttes fennállása során 13 bajnoki címet, 8 Magyar Kupa-elsőséget, és egy Ronchetti-kupa-győzelmet (1998) könyvelhet el. Emelett az elmúlt két szezonban egyaránt bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, ahol 2018-ban ezüstérmes lett, 2019-ben pedig a negyedik helyen végzett.