Ötezer éves csillagászati relikviákat tártak fel Kínában

Vágólapra másolva!
Az ősi kínai csillagászat eddigi legkorábbi bizonyítékainak számító, ötezer éves relikviákat tártak fel a kutatók a közép-kínai Honan tartományban.
Vágólapra másolva!

A szakemberek a Göncölszekér hét látható és két nem látható csillagát megjelenítő kerámiaedényeket fedeztek fel a tartományi fővárosban, Csengcsouban fekvő, 5000 éves Csingtaj-romoknál. Az edényeket velük azonos korú urnakoporsók, valamint különböző korszakokból származó sírok, mozsárok, áldozati gödrök és egyéb relikviák veszik körül.

A leletek kiértékelésében részt vevő kutatók úgy vélik, hogy a csillagászati relikviák és az azokat körülölelő áldozati maradványok egybetartoznak, a "téli napfordulós áldozatbemutatásról" szóló ősi kínai dokumentumokat igazolva.

A szakértők szerint a leletek azt mutatják, hogy Csingtaj ősi lakói rendelkeztek bizonyos csillagászati ismeretekkel, és nagyszabású áldozati ceremóniák keretében imádkoztak egyebek között a jó termésért.

A mostani felfedezést megelőzően az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Taosze régészeti lelőhelyen feltárt, 4200 éves obszervatórium volt az ősi kínai csillagászat legkorábbi bizonyítéka.

(MTI/Hszinhua)