PDSZ: „El a kezekkel a civilektől!”

2018. május 15. 10:47 2018. máj. 15. 10:47

A megújult vezetésű Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményben állt ki a civil szervezetek mellett és a „Stop Soros” törvény súlyos következményeire figyelmeztet. A szoldiaritásnak bőven van pécsi vonatkozása: a Fidesz itt esett neki először Soroshoz kötődő civil szervezetnek.

„A Kormány tárgyalni kívánja a korábban benyújtott "Stop Soros" néven elhíresült törvényjavaslatot, mi több, sajtóhírek szerint azon még szigorítana is. A PDSZ mélyen elítéli a civilszervezetek vegzálását és megbélyegzését” - írja a PDSZ közleményében.

„Nemcsak azért állunk ki a "Stop Soros-törvény" következményeit elszenvedő civilszervezetek mellett, mert ha a törvényt megszavazzák, az az érintett szervezetekre nézve súlyos következményekkel járna, hanem azért is, mert ezzel elindul egy folyamat, amely a civil társadalom megfélemlítését és ellehetetlenítését vonja maga után. Ma a menekülteket és menedékkérőket támogató szervezetek kerülnek célkeresztbe, holnap pedig majd valamely más, a Kormánynak nem tetsző tevékenységet folytató szervezet. A PDSZ ezért szolidáris valamennyi érintettel és kész a civilszféra védelmében közös fellépésre”

- írja a szakszervezet.

Pécsett különösen fontos üzenete van mindennek, hiszen a Fidesz itt szállt bele először konkrét civil szervezetbe, mégpedig egy igazán gyomorforgató, Soros kampányközpontot, „úgyszólván civileket”, ideológiai harcot emlegető sajtótájékoztatón.

Az Emberség Erejével Alapítvány pert indított Páva Zsolt és Hoppál Péter ellen, természetesen csak a választások után tartották meg az első tárgyalást.

Az önkormányzat védelmében egyebek mellett olyan gerinces érveket hoztak fel, mint hogy a fideszes többségű pécsi közgyűlés által elfogadott nyilatkozat „nem volt hatással” az alapítványra, ahhoz ennek ellenére is sok pályázat futott be, nem vették figyelembe a fenyegetést.