Tovább emelkedhetnek a pécsi lakásárak

2018. augusztus 7. 11:25 2018. aug. 7. 11:25

Dacára annak, hogy három év alatt mintegy 50 százalékot drágultak a pécsi ingatlanok, ingatlanpiaci szakemberek szerint tovább folytatódhat az áremelkedés. Mohácson és Siklóson is volt drágulás, de nem durrantak el annyira a az árak, mint a megyeszékhelyen, a legszolidabb emelkedést a villányi ingatlanok mutatják.

Az ország megyéit, térségeit, nagyvárosait különböző mértékben érintette az elmúlt három évben bekövetkezett lakáspiaci fellendülés, de szinte mindenhol emelkedtek az árak, és ez alól Baranya megye sem kivétel. Az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint idén augusztus elején a Baranya megyei lakóingatlanok - azaz családi házak és lakások - átlagos négyzetméterára 242 ezer forintot tett ki. Ez azt jelenti, hogy a három évvel korábbi szintnél 50 százalékkal magasabb áron kínálják az ingatlanokat az eladók.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a lakóingatlanok drágulása országosan és megyei szinten is leginkább a megyeszékhelyeken és a nagyvárosokban a leglátványosabb. “Pécs pedig azért is kivételes, mert egyetemváros, így az albérletpiaca is jelentős, ez pedig befektetési célú vásárlásokat is generál” - tette hozzá a szakember.

Az ingatlan.com elemzése szerint Pécsen idén augusztusban a lakások négyzetméterét 291 ezer forintért kínálták, a családi házakét pedig 191 ezer forintért, ez a három évvel ezelőtti szinthez képest 56, illetve 23 százalékos emelkedésnek felel meg. Balogh László szerint a lakások iránt nagyobb a kereslet. Nemzetközi szinten és Magyarországon is erősödő trend a lakások felértékelődése a családi házakkal szemben. A lakások iránti keresletet jól mutatja, hogy a hároméves időtávon végbement drágulás a kínálat jelentősen növekedésével párhuzamosan következett be. Az idén augusztus elején kétszer annyi eladó ingatlanból válogathatnak a vevőjelöltek, mint 2015 azonos időszakában.

Mohács, Siklós, Harkány, Villány is drágult

Miközben Pécsen jelentős volt a drágulás, vannak olyan Baranya megyei városok, ahol jóval visszafogottabb mértékű volt az áremelkedés. Mohácson például 2015-höz képest 28 százalékkal 153 ezer forintra nőtt az eladó ingatlanok átlagos négyzetméterára, a siklósi lakóingatlanoknál pedig mindössze 5 százalékkal 124 ezer forintra emelkedtek az átlagárak.

Az idegenforgalmi szempontból kiemelt Harkány 8 százalékkal 139 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak, miközben a szintén fontos turisztikai célpontként ismert Villányban 7 százalékkal 142 ezer forintra csökkent az átlagos négyzetméterár.

Az újlakás-építésekben Baranya megye elmarad az országos átlagtól. Az első negyedévben tízezer főre 1 lakásépítés jutott, ami kevesebb mint harmada a 3,5 lakásos országos átlagnak és jóval elmarad a balatoni fejlesztések miatt jelentős eredményt elérő, szomszédos Somogy megye 3,7 lakásos mutatójától.

Balogh László szerint a következő időszakban a Baranya megyei lakások árának alakulása nagyban függ majd attól, hogy a kereslet mennyire marad erős. Összességében arra lehet számítani, hogy a nagyobb városokban, például Pécsen folytatódhat az áremelkedés.

„A magyar diákokra nem készül senki" - keserves dolga van a pécsi albérletkeresőknek

Akár 220 ezer forintot is elkérnek havonta az orvosi környékén egy-egy jó lakásért, de az egyetem szomszédságában magasodó panelekben korszerűsített, modern pecókért is le kell szurkolni havi 120 ezret. Az ingatlantulajdonosok a külföldi hallgatókon akarnak kaszálni, a nem tehetős családból jövő magyar diákok pedig szívhatják a fogukat, és lakótársakat keresve házalhatnak a megfizethető és élhető lakásokért.