Május 13-26. közt csak Kelenföldig járnak a pécsi InterCity-vonatok

2019. április 21. 10:11 2019. ápr. 21. 10:11

Felújítják a Keleti pályaudvart Budapesten, ezért május közepétől majdnem a végéig lezárják a nagy forgalmat bonyolító állomást. A lezárás több vasútvonalra is kihat, a pécsi InterCity-vonatok csak Kelenföldig járnak és onnan indulnak vissza a baranyai megyeszékhelyre ebben a két hétben.

Május 13. és 26. között lezárja a MÁV a Keleti pályaudvart, mivel karbantartást végeznek az állomás területén. A felújítás részeként váltókat cserélnek és vágányokat javítanak, de egységes aszfaltozást kap a teljes csarnok.

A MÁV tájékoztatása szerint ezen időszak alatt a pályaudvar nem indít és nem fogad semmilyen szerelvényt.

A lezárás több vasútvonalat is érint, többek közt a pécsi vonatokra is kihatással lesz.

"A pécsi vonal és a Budapest–Baja–Sárbogárd vonal InterCity járatai, illetve az expresszvonatok Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

A Déli pályaudvarról Dombóvárra 18:55-kor, 8018-as számmal másik járat közlekedik a 4218-as Budapest-Déli – Dunaújváros és a 8048-as Pusztaszabolcs-Dombóvár viszonylatú vonatok helyett"

- olvasható a közleményben.

Kelenföldről a Keleti irányába a sűrítetten közlekedő M4-es metróval a legcélszerűbb utazni.

A lezárás ideje alatt a Keleti pályaudvar területén csak a Thököly útról megközelíthető nemzetközi pénztár területén lesz bel- és külföldi jegyértékesítés, 4-4 pénztárablakban 5:25 és 19:40 között. De lesz olyan nap is, mikor a tervezett áramszünet miatt nem nyitnak ki a pénztárak. A felújítás ideje alatt jegykiadó automatát sem működtetnek a Keletinél, így a MÁV azt javasolja az utasoknak, hogy inkább e-jegyet vegyenek (ez olcsóbb is a pénztárban vett jegyeknél) a belföldi utazásokra a Vonatinfó alkalmazáson vagy a neten keresztül.

A lezárás ideje alatt Budapest-Kelenföldről 5:59, 7:59, 9:59, 11:59, 13:59, 15:59, 16:59, 17:59 és 19:59-kor indulnak Pécsre az InterCity-vonatok.

Pécsről 5:14, 6:02, 7:14, 9:14, 11:14, 13:10, 15:14, 17:10 és 19:14-kor indulnak az IC-k, amelyek Budapest-Kelenföldig közlekednek május 13-26. között.

Egyébként április 19. és május 7. között a Budapest-Keletiből Pécsre tartó IC-k 5:35-kor, 7:35-kor (és így tovább két óránként óra 35-kor) indulnak, Kelenföldön 5:48-kor, 7:48-kor (és így tovább két óránként óra 48-kor) állnak meg.

Május 8. és 12., valamint május 27. és június 14. között viszont már 5:45-kor, 7:45-kor (és így tovább kétóránként óra 45-kor) indulnak majd a vonatok a Keletiből, Kelenföldön 5:58-kor, 7:58-kor (és így tovább kétóránként óra 58-kor) lesznek a szerelvények. Ezzel a menetrendmódosítással 10 perccel rövidül a fővárosból Pécsre tartó IC-k menetideje (mivel az érkezési idők nem változtak meg).

Forrás: Pécsi STOP/MÁV