Egy nehéz nap éjszakája: két embert kirabolt, s egy trafikkal is próbálkozott egy férfi

2019. április 30. kedd 13:47

Egy nehéz nap éjszakája: két embert kirabolt, s egy trafikkal is próbálkozott egy férfi

A Pécsi Törvényszék kedden lényegében helybenhagyta a járásbíróság korábbi ítéletét, így kétrendbeli rablás, kifosztás és testi sértés kísérlete miatt öt év börtönre ítélt egy pécsi férfit, egy éjszaka követett el különféle bűncselekményeket. 

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlott férfi 2018. június 11-én, a hajnali órákban - 1 óra 30 perc és 3 óra 20 perc közötti időben - , Pécsett egy téren, a padon alvó sértett férfihoz ment, akinek zsebeiben kutatott, majd valamit kihúzott nadrágja farzsebéből.

Amikor a férfi felébredt, a vádlott egy nála lévő faléccel ütlegelni kezdte, majd elvette az óráját, a nála lévő aprópénzt, egy golyóstollat, ezüst láncot, dezodort és élelmiszerét is. Ezzel a sértettnek 2.830 forint kárt okozott.

Ezt követően 3 óra 25 perc körül a vádlott egy pécsi dohányboltba ment, ahol a nála lévő falécet ruhája alá rejtve, bal kezével az arcát eltakarva, hangját eltorzítva az eladó férfitől 50.000 forint készpénz átadását követelte.

Ennek nyomatékaként azzal fenyegette meg az eladót, hogy ha kérésének nem tesz eleget, előveszi a nála lévő szamuráj kardot. Az eladó nem tett eleget a kérésének, ezután a vádlott 20.000 forintot kért tőle és verekedésre hívta fel.

Az eladó ennek a kérésnek sem tett eleget, a vádlott ekkor megfenyegette azzal, hogy több társával visszatér, majd távozott a boltból. Ekkor az eladó megnyomta a pánik gombot.

A vádlott ugyanezen a napon, 3 óra 30 perc és 3 óra 45 perc közötti időben Pécsett egy szintén a padon alvó másik sértett férfihoz lépett, akinek nadrágja farzsebéből eltulajdonította pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és személyes irataival, valamint mobiltelefonját.

Ezzel a sértettnek összesen 8.500 forint kárt okozott. A pénztárcából a vádlott a pénzt kivette, az egyéb iratokkal együtt a tárcát egy szemetesbe dobta. A bűncselekménnyel okozott kár a vádlottól a helyszínen történt lefoglalással megtérült.

 

Az ítélet jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék