Részegen beverte a fejét, majd fojtogatni kezdte a mentőst, öt évet is kaphat

2018. június 14. csütörtök 09:39

Részegen beverte a fejét, majd fojtogatni kezdte a mentőst, öt évet is kaphat

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak  miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a segítségére siető mentősökre támadt. 

A vádlott 2017 decemberében komlói otthonában jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, melytől rosszul lett, majd elesett. Az esés következtében a feje megsérült.

 

A férfi ellátására mentőt hívtak, majd mentővel őt Pécsre szállították. Az ittas férfi a mentőautóban felállva megpróbálta megütni, megrúgni a mentőápolót, aki védekezésként a mentőautó falához szorította a vádlottat. Ekkor a vádlott fojtogatni kezdte a mentőápolót. A bántalmazás miatt a gépkocsi megállt, majd a mentős segítségére siető sofőr is bekapcsolódott az elkövető megfékezésébe, akire azonban szintén rátámadt az ittas férfi. Végül a két mentősnek sikerült a dühöngő férfit lefogni.

Az elkövető cselekménye a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 1-5 évig terjedő
szabadságvesztés.

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség