Több mint felére csökkent a munkanélküliség

Hirdetés

Az idei esztendő a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a Családok Éve volt, melynek záróeseményét stílszerűen Mikulás napján, december 6-án tartották az egyetemen. Mint ismert, Magyarország első egyeteme a közelmúltban elnyerte „Az év felelős foglalkoztatója 2018” címet, amelyhez a Családok Éve programsorozat rendezvényei is jelentősen hozzájárultak.

A PTE-munkatársak gyermekeit a jóságos fehérszakállú mellett többek között bébicsúszda, játszóház, légvár, kézműves sarok, csillámtetoválás és arcfestés várta csütörtökön délután a pécsi orvoskar aulájában.

Az ünnepség előtt a dékáni tanácsteremben az érintett szakemberek meghallgatták dr. Betlehem József stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes köszöntőjét, majd dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár előadását a kormányzati családpolitikai intézkedésekről.

„Ha arra gondolok, hogy egy társadalomban a családok életében mi a legfontosabb, az egészségen túl, akkor az a lakhatás és a munka, ami az alapvető életfunkciókhoz szükséges. Munka tekintetében azt hiszem, hogy tényleg sokat léptünk előre, a 12 százalékos munkanélküliséget most már négy százalék alá sikerült szorítani és a különböző intézkedésekkel; azt hiszem, hogy a lakhatásban is nagyot léptünk előre” – mondta a helyettes államtitkár, aki családjával érkezett az eseményre.

Ezt követően Jenei Zoltán, az egyetem kancellára és dr. Papp Ildikó humánpolitikai
igazgató mutatta be a PTE Családok Éve rendezvénysorozatát.

Elhangzott, hogy a pécsi egyetem mintegy hatezerötszáz munkavállalója révén több ezer család vett részt az év során zajlott eseményeken, így például a PTE Sportiroda által szervezett orfűi vízisportnapon és a családi korcsolyanapon, a családi napokon a Botanikus Kertben, vagy a különböző ingyenes egészségügyi szűréseken és a véradáson.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét