5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKővári János: köszönet a pécsieknek!

Kővári János: köszönet a pécsieknek!

Az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) sajtóközleményt adott ki a május 23-i közgyűlés kapcsán. 

„A minap bejelentett rendkívüli hírre, miszerint megállt Pécs eladósodása, sőt, több mint 4,5 milliárd forintos megtakarítás keletkezett a 2018-as év lezárása után, többen megdöbbentek, kételkedtek, az MSZP pedig egyenesen kifordult önmagából.

Valóban, a mérték talán mindenkit meglepett, de a költségvetés egyensúlyba kerülése várható volt azoknak, akik nyomon követték a pénzügyek állását. 

Mi, az Összefogás Pécsért képviselői nem csak nyomon követtük, de elő is mozdítottuk a pozitív változást, hiszen két év alatt 44 javaslatot adtunk be írásban a városvezetésnek, és állandó kontroll alatt tartottuk az elfogadott javaslatok végrehajtását. Persze ez kevés lett volna, ha a város vezetői nem vették volna komolyan a jelentős hiányt és nem léptek volna meg takarékossági intézkedéseket. Természetesen kellettek ehhez a Magyar Államkincstár és a Városháza pénzügyesei is.

De ami a legfontosabb, hogy egy igazi pécsi Összefogás jött létre a nehéz helyzetben. A vállalkozók befizetett adóikkal, az egyetem tudástőkéjével és fejlesztéseivel, az egyházak ugyancsak beruházásaikkal, intézmények átvételével, a civilek pedig szintén rengeteg közösségi munkával segítették ezt a folyamatot.

Most közös a siker, minden pécsi kivette a részét belőle. Legyen közös az öröm is!

Sajnáljuk hogy az ellenzék néhány képviselője nem tud örülni, sőt vádaskodik. Lelkük rajta! 

Mi, pécsiek pedig megyünk tovább, nem állunk meg. Már készülünk közösen a város felvirágoztatására, számos projekt van előkészítés alatt, amely Pécsett a fenntartható fejlődés pályájára állíthatja.

Hamarosan jövünk a részletekkel.

Addig is köszönet a pécsieknek, hajrá Pécs! Legyen Összefogás Pécsért!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő