Megjelent az a nyilvános, EU-s közbeszerzés, amelynek révén lecserélhetik az eddigi parkolóautomatákat Pécsett – a jelenlegi készülékekkel már egyre több a hiba, megérettek a cserére.

Ahogy az ismert, még 2001-ben, a szocialista városvezetés idején vezették be az órás fizetőparkolást Pécsett, akkor egy magáncéggel kötött szerződést az önkormányzat. A parkolóautomatákat is így „örökölte meg” a város, amikor 2011-ben lejárt a sokak által nem igazán előnyösnek tartott szerződés.

Megérettek már a cserére

Nem is meglepő, hogy 2018-ra bizony alaposan elavultak a parkolóórák, egyre több rájuk a panasz. Nem veszik be a pénzt, nem működnek, hiába a folyamatos javítgatás.

Ez a helyzet azonban már nem sokáig áll fenn, a napokban ugyanis a Biokom az európai uniós közbeszerzési portálon megjelentette azt a nyílt felhívást, amely új parkolóautomaták beszerzését célozza meg. A kiírás szerint 168 új órát kell Pécsre szállítani, ebből 160-at helyeznek ki az utcákra-terekre (a többi nyilvánvalóan a tartalék lesz, ha esetleg cserére van szükség). A nyertes vállalkozásnak telepítenie kell a berendezéseket, a szoftvert is installálni kell, és a kezelőszemélyzetet is be kell tanítania.

Nem kell majd dobálni az aprót

A parkolóautomatákat a legmodernebb technikával kell ellátni, a „hagyományos”, aprópénzes megoldás mellett egyebek mellett érintésmentes, bankkártyás fizetésre is alkalmasnak kell lenniük.

A vállalkozások szeptember 10-éig nyújthatják be ajánlatukat, az elbírálás után kerülhet majd sor az órák Pécsre szállítására és telepítésére.

Hirdetés