Ezek a legjobban fizető szakmák a középiskolások szerint

2018. november 18. 10:00

Keresett, jól fizető szakmának tartják a középiskolások a mérnöki hivatást, és minden negyedik megkérdezett közülük el is tudja képzelni magát ezen a területen. Viszont hiába vonzó számukra ez a pálya, mégsem tudnak munkaköröket, feladatokat társítani hozzá - derül ki egy friss felmérésből, amely 42 magyar középiskola, 1204 tanulójának megkérdezésén alapul.

Noha a válaszadó 9 - 12. évfolyamos diákok 80 százaléka szerint sokat kell tanulni ahhoz, hogy valakiből informatikus vagy mérnök váljék, közülük a legnagyobb arányban (22 százalék) az informatikai képzést jelölnék meg elsődleges továbbtanulási irányként, míg másodikként (18 százalék) valamely mérnöki szakot. Ezeket a gazdasági (12 százalék), az orvosi és gyógyszerészeti (11 százalék), a bölcsész (8 százalék) és a jogi (6 százalék) területek követik náluk - derül ki az Együtt Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) által készített, a STEM Pályaorientáció 2018 konferencián bemutatott új, országos felméréséből.

A válaszadó középiskolás fiúk 37 százaléka egyértelműen el tudja képzelni magát mérnökként, a lányoknak viszont csak 15 százaléka. Dacára annak, hogy a mérnökök munkájáról meglehetősen kevés információval rendelkeznek. A felmérésbe bevont középiskolások kétharmada az építészre, illetve az építőmérnökre asszociál, ha egy mérnökre gondol. Napjaink legaktuálisabb mérnöki és informatikai szakterületeire kevesen utaltak. A robotikát és a kiberbiztonságot alig 1-1 százalékuk említette. Meglepő módon az 1204 megkérdezett tanuló közül egy sem akadt, aki olyan területeket hoztak volna összefüggésbe ezekkel a szakmákkal, mint a mesterséges intelligencia vagy az adatbányászat.

A kutatás eredményei arra is rámutatnak, hogy leginkább a szülők befolyásolják a fiatalokat a pályaválasztási döntésükben. A válaszadók fele a tanáraik javaslataira is odafigyel, valamint fontos számukra barátok véleménye is. A megkérdezett középiskolások ugyanakkor egyértelműen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy például a mérnökökkel való személyes találkozások és a szakmák megismerését elősegítő direkt élmények jóval nagyobb hatással vannak rájuk a pályaválasztás során, mint a közösségi médián keresztül elérhető információk. Az előbbieket sokkal hitelesebbnek tekintik. Emellett népszerűek a köreikben az olyan programok is, mint a céges előadások, a pályaorientációs tanácsadás, a tudományos fesztiválok és kiállítások, valamint a tudományos élményközpontok programjai is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az EJMSZ kutatása rávilágít arra is, hogy az iskolai tanulmányaik és a pályaválasztás kapcsán a fiatalok a matematikát és az informatikát legalább kétszer annyira hasznosnak vélik, mint bármely másik tantárgyat. Ennek ellenére matematikából szerzik a leggyengébb osztályzatokat, ami miatt sokszor elbizonytalanodnak, hogy a mérnöki pálya valóban nekik való-e.

A megkérdezett középiskolások ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy mérnökként jó esélyekkel indulhatnak a munkaerőpiacon, és kifejezetten stabil megélhetést, magas életszínvonalat biztosíthat számukra ez a szakterület. Abban viszont már megoszlottak a vélemények, hogy milyen egyéni kompetenciákra volna szükség a mérnöki pályához. A válaszaikból az derült ki, hogy megkérdezettek szerint leginkább a kreativitás, az elemzési képesség, a kritikus gondolkodás, az újdonságokra való nyitottság, a problémamegoldó képesség, valamint a rugalmasság kapja a fő fókuszt ezen a területen.
Az EJMSZ kutatása felhívja a figyelmet arra, hogy

a pályaorientáció olyan folyamat, amely a szülők és pedagógusok figyelme, elhivatottsága mellett a vállalatok és szervezetek hathatós közreműködésével nyújthat érdemi segítséget a fiataloknak. Az összes szereplő összehangolt tevékenységére van szükség, amely során a műszaki szakmákról alkotott kép formálásán túl, az egyéni kompetenciák fejlesztésében is támogatást kapnak a fiatalok, lehetőleg már az általános iskolától elkezdve.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm