Pofátlan összegeket kérnek ezekért a lakásokért: ér ennyit a hangulat?

2019. március 17. 09:00

Annak ellenére, hogy Budapestet kettészeli a Duna, valódi vízparti ingatlanokból nincs bő kínálat. A Duna persze sok épület ablakából látszik, növelve is az aktuális négyzetméterárat, de a közvetlen vízpart már kevesebbeknek adatik meg. Kellő körültekintéssel azonban a fővárosban is találni még elérhető áron ilyen ingatlant. Egy friss összeállításából kiderül, hogy hol érdemes körbenézni azoknak, akik karnyújtásnyira laknának a fővárosi vizektől.

A Duna Budapest főutcája, gondolhatná, aki még nem járt a fővárosban és csak a térképet böngészi. A folyó több mint 25 kilométeren szeli át a fővárost, szigeteket, félszigeteket, öblöket képezve, mégis meglehetősen kevés a közvetlen vízparti ingatlan, hiszen a part jelentős része a közlekedésé, a hajózásé vagy ipari létesítményeké. Van azonban néhány olyan ismert és kevésbé ismert városrész, ahol csak pár méterre van a Duna, sőt itt-ott más vízparti gyöngyszemek is találhatóak.

Duna-part

Aki dunai panorámára vágyik, annak az esetek nagy részében komoly felárat kell fizetnie érte. A budai és pesti rakpartok ugyan bővelkednek az ingatlanokban, de a szép kilátás akár 20-25 százalékkal is megdrágítja az adott lakást. Ez frekventáltabb területeken, mint a Bem- vagy Belgrád rakparton könnyen több 10 millió forinttal is növelheti az ingatlan árát

 - mondja Valkó Dávid az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. XIII. kerület sok más mellett a Duna közelsége miatt is igen szerencsés fekvésű. A Vizafogó lakótelepről például kiváló a kilátás nem csak a folyóra, hanem a Margit-szigetre és a Budai-hegyekre is. Itt egy nyugat felé néző panellakás ára átlagosan négyzetméterenként 600 ezer forint körül mozog, állapottól függően. Újlipótvárosban, a Szent István park környékén ennek a duplája sem szokatlan, főleg valamelyik patinás bauhaus stílusú épületben, szép panorámával. A kerület északi részén az utóbbi 10-15 évben óriási lakópark-fejlesztések kezdődtek, kihasználva a Duna-part lehetőségeit. A Marina Parton és a számtalan szomszédos új projektben nem ritka az 1 millió forint feletti négyzetméterár sem, de itt már nem kell autókat kerülgetve lejutni a partra, kényelmes fövenyen lehet egészen a vízig sétálni, sőt, akinek saját hajója van, az a közeli kikötőben is elhelyezheti.

Az V. kerület - amely egyben a főváros legdrágább kerülete mintegy 850 ezres átlagos négyzetméterárával - a dunai panorámás ingatlanokban sem szűkölködik. A jó kilátást ígérő lakások azonban bőven 1 millió forintos négyzetméterár fölött kezdődnek. Pesten maradva, déli irányban, a belvároshoz legközelebb a IX. kerületben lehet olyan közvetlen vízparti szakaszt találni, ahol nincs autós- vagy tömegközlekedés. A Nehru Part ma már igen közkedvelt, hála a néhány éve történt teljes körű felújításnak, illetve a sportpályáknak és vendéglátóhelyeknek, valamint a közeli Bálnának, bár klasszikus értelemben vett vízparti ingatlant itt sem találni még. A Lechner Ödön fasor melletti újszerű társasházakban a dunai panorámáért nagyjából 1,5 millió forintot kell fizetni négyzetméterenként.

A vízparti hangulathoz azonban ennél délebbre kell keresgélni, méghozzá Pesterzsébeten, Csepelen vagy Soroksáron. A Ráckevei (Soroksári) Duna-parton, a XX. kerületben több újépítésű ingatlan-beruházás is zajlik jelenleg, ahol 600-700 ezer forintos négyzetméterár a jellemző. Soroksáron és Csepel keleti partján pedig már lehet jobb állapotú családi házakat is találni a Dunától kőhajításnyira. A soroksári Molnár-sziget hangulatában igazi üdülőövezetet idéz.

Budán a III. kerületi Római-part a sláger, ahol rengeteg új társasház épült az elmúlt években. Itt egy panorámás új vagy újszerű ingatlan négyzetméterára az 1 millió forintot is meghaladhatja. Az ide vágyóknak fel kell azonban készülniük, hogy a vízhez közeli környék nagy része nem lakó-, hanem üdülő övezet, ezért aki lakáshitelből vásárolna vagy építkezne, csak kedvezőtlenebb feltételekkel tud kölcsönt igényelni. Délebbre, a Graphisoft park melletti kis, tizenöt éve épült lakópark igazi kuriózum csendes, nyugodt vízpartjával; ez az 1,2 millió forint körüli fajlagos árakon is tükröződik. Az Árpád fejeledelem útján és a Lajos utcában is van bőven kínálat, ahonnan nem csak a víz, hanem a Margit-sziget zöldje is látható. Egy panellakás négyzetmétere 600, egy téglaépítésű ingatlané pedig 900 ezer forint körül mozog itt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az I.-II. kerületi Bem- és Várkert rakparton egy panorámás lakás négyzetméterára akár 2 millió forint is lehet már. Dél felé haladva, a XI. kerületben a Lágymányosi-híd budai hídfőjénél épülő házakban jelenleg 1 millió forint körüli átlagos négyzetméteráron lehet még a tervezőasztalról lakást vásárolni, nem közvetlenül dunai panorámás épületben. Buda legdélebbi kerülete, a XXII. azonban már igazi gyöngyszemeket tartogat: az M0 híd jobb és bal oldalán egyaránt van néhány igen kellemes utca, ahonnan csak pár lépés a csendes Hárosi-Duna.

Van part a Dunán túl is

Aki valami különlegeset keres, de nem akar beállni a Duna-partra vágyók sorába, viszont mégis vízpart közelébe költözne, azok számára is vannak lehetőségek. Adunk most néhány váratlan tippet, de mindenképp érdemes olyan ingatlanszakértő segítségét kérni, aki tisztában van a piacon található különlegességekkel is

- hangsúlyozza Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Kevésbé ismert, de van pár kisebb-nagyobb tó Budapesten, ahol szinte közvetlen vízparti ingatlanokat találhatunk - már ha éppen van eladó. A 3 hektáros Kána-tó csupán 15 éve szolgálja a fővárosiak kikapcsolódást, de a XI. kerületi tavacskát már az ingatlan-befektetők is megtalálták. A szomszédos újépítésű lakóparkban 700 ezer és egymillió forint közötti árat kell fizetni egy négyzetméterért. A terület adta lehetőségek még kiaknázatlanok, elképzelhető, hogy nagyobb projektek is megvalósulnak majd hosszabb távon. Szintén a XI. kerületben található a Kék-tó, amely ugyan nem nagy, de annál kellemesebb. A családi házakkal övezett vízfelület igazi ritkaság. A környező utcákban az újszerű házak ára gyakran felmegy százmillió forint fölé.

Szintén kis ékszerdoboz a II. kerületi Hidegkúti horgásztó, amely nyugodt környezetével igazi kikapcsolódást biztosíthat. A környéken az önálló házak 400-700 ezer forint körüli négyzetméteráron cserélnek gazdát, állapottól függően. Más kategória a nyüzsgő bel-budai környezetben, a XI. kerületben fekvő Feneketlen-tó, amelyre a patinás házakból remek kilátás nyílik. Egy jó állapotú panorámás lakás négyzetméteréért jelenleg nagyjából 900 ezer forint körül kell már fizetni.

A pesti oldalon szűkösebb a kínálat. A XVIII. kerületi Balázs-tó elsősorban a horgászok kedvence, de a kertvárosi környéken, állapottól függően 300-500 ezer forintos négyzetméteráron lehet ingatlant találni. A X. kerületi Guttmann-tó (Kőbányai bányató) jó időben népszerű kikapcsolódási helyszín, elsősorban a környező panellakótelep lakóinak. A fővárosban itt lehet talán a legolcsóbban élvezni a vízparti, víz közeli hangulatot: a környéken nagyjából 350 ezer forintba kerül a lakások négyzetmétere.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem