16 °C Budapest

Történelmi csúcsokat dönget a lakáseladás: ez a legnépszerűbb fővárosi kerület

2019. március 17. 11:32

Történelmi csúcson a kereslet, valamint tranzakciószámban az elmúlt évek legmagasabb februári adatait becsülték az ingatlanpiacon. Az élénk piac az ingatlanárakra is kihatott, Budán már az adásvételek közel 50 százaléka 750 ezer forint feletti négyzetméteráron zajlott- olvasható egy friss elemzésben.

 

Az ilyenkor szokásosnál jóval magasabb volt a Keresletindex februárban. A közel 100 pontos érték sokéves átlagban is kifejezetten magasnak számít, tavaly például egyetlenegy hónapban sem volt ilyen fokozott az érdeklődés, ami most a szokásos év eleji felfutás mellett a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető - olvasható a Duna House Barométer legújabb elemzésében. Az érdeklődés mellett azonban a már megvalósult tranzakciók is erős februáról tanúskodnak, a Duna House számai alapján 2500-zal több ingatlant értékesítettek, mint az év első hónapjában.

A tranzakciós adatok alapján a budai kerületekben 558 ezer forintos négyzetméterárral találkozhattak a vevők a panellakások esetében, míg a használt téglalakásokért már 735 ezer forintot kellett fizetni átlagosan a Duna jobb partján. Ezekkel a négyzetméterárakkal számolva az adásvételek 70 százaléka 40 millió forint feletti ingatlanokat jelentett, amelyek mérete legnagyobb részben 40-80 nm között helyezkedett el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Buda az árak mellett a népszerűségi listán is előtérbe került. A kerületek rangsorában hosszú hónapok óta második helyen szereplő Zugló hátrébb szorult, és helyét a II. kerület vette át. A lista élén nem történt változás, Angyalföld továbbra is a legkedveltebb a fővárosi kerület. Az ingatlanok értékesítéséhez továbbra is 2-4 hónap szükséges, amely a tavaly februári értékhez képest a legtöbb országrészben egyértelmű csökkenést jelent. A belvárosi tégla ingatlanok eladási folyamata azonban kis mértékben nőtt, itt a rendkívül magas árak jobban elgondolkoztatják a vevőket, mint korábban.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm