Félmilliárdos EU-pénzből újul meg a Dömös-átkelő és több dunai kikötő
Uniós források

Félmilliárdos EU-pénzből újul meg a Dömös-átkelő és több dunai kikötő

MTI
Jövő őszre 900,57 millió forintból megújul Dömös-átkelés, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötője - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Mi ez a projekt?

Schanda Tamás közölte, hogy a személyforgalmi kikötők projektjéhez 500 millió forintot az ITM biztosít EU-pénzből, és magyar költségvetési forrásokból a Széchenyi 2020 Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében, vissza nem térítendő támogatásként. A fennmaradó részt a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. saját forrásból fedezi, megteremtve és fejlesztve a személyhajózás infrastrukturális feltételeit az érintett településeken - tette hozzá.

A támogatott projektkereső adatbázis szerint az „IKOP-2.1.0-15 - Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása” című konstrukcióból valóban félmilliárd forintos EU-pénzt biztosít a kormány a „Személyforgalmi kikötők támogatására vonatkozó projektcsomag” című fejlesztésre, és a pályázó valóban a M A H A R T - PassNave Személyhajózási Korlátolt Felelősségű Társaság volt. A pályázaton az 500 millió forintnyi forrást 2017. júliusában nyerte el a cég, az EU-forrás a Kohéziós Alapból jön, a támogatás aránya 75%, hiszen akkor még 665 milliós teljes projekt költségről volt szó, ami a fenti beszámoló szerint már 900 millióra emelkedett.

A projekt részletei

Komáromban új, 40 méteres úszóművet kötnek be, rendezik a környező területeket, parkoló és kiszolgáló helyiségek építésével teszik a kikötőt alkalmassá a szállodahajók teljes körű kiszolgálására.

Esztergomban elbontják a romos épületeket, és a helyükön rendezvények befogadására is alkalmas kikötőt hoznak létre. A környezetet itt is zöldítik, kerékpártárolókkal és új utcabútorokkal szerelik föl.

Zebegényben mederkotrással és a gyalogos közlekedést szolgáló út megépítésével egészül ki a beruházás, hogy a település bekapcsolódhasson a Dunakanyar hajós közlekedésébe.

Gyalogutat és új infrastruktúrát igényel a nagymarosi oldal vonatközlekedéséhez kapcsolódó dömösi átkelő is, Visegrádon pedig a már kiépített kapacitásokat bővítik. A medret itt is mélyítik, hogy a menetrendi járatok mellett a szállodahajók is ki tudjanak kötni - sorolta. Schanda Tamás a belföldi turizmus fejlesztésével, a kikapcsolódási lehetőségek bővítésével indokolta a beruházásokat. Várakozása szerint a hajóforgalom jelentősége növekedni fog az erősödő belföldi keresletnek köszönhetően, ezért - mint mondta - több forrásból is támogatják az ehhez szükséges fejlesztéseket.

A dunai gyorshajózás fejlesztésére a kormány 12,5 milliárd forintot különített el, a balatoni hajózás fejlesztésére pedig csaknem 7 milliárd forint jut - tette hozzá. Völner Pál a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnökeként üdvözölte, hogy az állam nem csak az új hajók vásárlását, hanem a kikötői fejlesztéseket is jelentős összegekkel segíti. Véleménye szerint a támogatást elsősorban az indokolja, hogy a költségek meghaladják a hajózási társaságok lehetőségeit. A Dunakanyar ráadásul kiemelt turisztikai célpont, ezért különösen fontos, hogy hogy ne csak közúton és vasúton, hanem hajóval is elérhető legyen, és ezzel is erősödjön a térség idegenforgalmi vonzereje - hangsúlyozta Völner Pál.

Címlapkép: MTI Fotó/Cseke Csilla

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
Delta_4_1500