Ezért fontos a mennyiségi és minőségi alvás

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

Az uniós felnőtt lakosság 29,6 százalékának, a magyarok 31,3 százalékának van valamilyen alvásproblémája. A jó alvás kihat a testi és lelki egészségünkre.

A jó alvás az egészséges élet része, erről mégis kevés szó esik – mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az alvás március 15-i világnapjának alkalmából rendezett konferencián, amelyen bemutatták a Magyar Alváskönyvet.

Ebben a kiadványban 16 szakértő írt egy-egy fejezetet. Különböző szakterületről érkező szakorvosok, szakemberek (többek között fül-orr-gégész, neurológus, ortopéd szakorvos, tüdőgyógyász, fogszakorvos, dietetikus, valamint pszichológus és alváskutató) arra hívják fel a figyelmet, hogy mennyire komplex élettani jelenség az alvás, és a könyvet olvasva jobban megértjük, hogy miért fontos a jó alvás, amelynek nem csupán a mennyisége, hanem a minősége is lényeges.

Alig pihenünk!

G. Németh György, az egy éve alakult Magyar Alvás Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai uniós felnőtt lakosság 29,6 százalékának, a magyarok 31,3 százalékának van valamilyen alvásproblémája.

Egy 20 ezer éjszakányi érzékelésre és mérésekre alapuló kutatás eredményei rámutatnak: a résztvevők kevesebb mint 20 százaléka gondolta úgy, hogy kipihenve ébredt, az éjszakák kétharmada járt valamilyen alvásproblémával. Hazánkban átlagosan 7 óra 20 percet alszunk, ez az ajánlott 7-9 óra alvásidő minimuma, ezért tennünk kell, fókuszba kell helyezni az alvást, annak minőségét és mennyiségét, mert számos szomatikus betegség elidézője lehet. Az említett 7 óra 20 perc alvásidő csupán fele hasznosul ténylegesen, a többi fizikai kimerülésről árulkodik.

Kérdés, mi a helyzet azokkal, akik ennél jóval kevesebbet, 4 órát alszanak, nem beszélve a váltott műszakról, amely nagy mértékben megváltoztatja az alvási szokásokat. A WHO alapján rizikótényezőnek számít bizonyos daganatos megbetegedés kialakulásában a megosztott munkarend (a 30 éven át éjszakai műszakban dolgozó nővérek körében 1,5-ször magasabb volt az emlőrák előfordulási gyakorisága, mint a kizárólag nappali műszakban dolgozó kolleganőiknél - mutat rá egy szakmai cikk).

Minden mindennel összefügg!

alvásIgen fontos szerepet játszik a népegészségügyi jelentőségű betegségeknek, így a depressziónak, az elhízásnak és a 2-es típusú diabétesznek, valamint a kardiovaszkuláris betegségeknek a kialakulásában a nem megfelelő életmód, és mivel a biológiában minden mindennel összefügg, az is világossá vált, hogy az életmód jelentős mértékben befolyásolja a cirkadián (és az alvás-ébrenléti) ritmust is – emelte ki előadásában dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet klinikai h. igazgatója, aki hangsúlyozta: nagyon sok szakorvosnak van abban szerepe, hogy jól aludjon a beteg.

Hosszú távon nem megoldás a különféle nyugtató készítmények adása (ez maximum 4 hétig javasolható), a tüneti kezelés helyett az oki terápia a megfelelő – emelte ki dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a Budapesti Alvásközpont főorvosa, aki több mint 100 alvásbetegségről tett említést, ezek pedig nem csak éjszaka, hanem nappal is panaszt okozhatnak.

Tovább Alvással csökkentheti a diabétesz és az elhízás kockázatát

Elhangozott a konferencián, hogy májusban alvásterapeuta képzés indul Magyarországon, ennek megkezdéséhez szakirányú felsőfokú végzettséggel kell rendelkezni, a teljesítéséhez pedig három év gyakorlati idő is szükséges. A rendezvényen átadták a Sleepfriendly Hotel (Alvásbarát Szálloda) díjat.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró

Cikkajánló

Az alvászavar és típusai

Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Alvás
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Szigeti Ildikó, újságíró
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.