Nem vagyok feleségnek és anyának való? - Orvos válaszol

Dr. Veress Dóra
szerző: Dr. Veress Dóra, pszichiáter - WEBBeteg
frissítve:

Tényleg nem vagyok jó anya vagy csak túl stresszelem? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Tényleg nem vagyok jó anya?

Férjemmel rövid ismeretség után tudatosan vágtunk bele a gyerekvállalásba, majd gyorsan lezavartuk a házasság- és lakáskeresést, felújítást is a lányunk születéséig. Egyszóval minden nagyon hirtelen történt. Azt gondoltam, hogy fel vagyok készülve már erre a két új szerepre (feleség, anya), de azt hiszem nagyot tévedtem. Már a gyerek születése előtt a nagy kapkodásban eltávolodtunk egymástól. Aztán megszületett a lányunk, és az amúgy is instabil friss házasságunkba belecsöppent egy folyton sírós-nyűgös kisbaba. Férjem azt várta, hogy én majd egyből „anyatigrissé" változok a semmiből, és mindenem a lányom lesz.

Sajnos az első időszak engem nagyon megviselt, mert minden olyan gyorsan történt a szülés után, hogy még fel sem volt időm dolgozni a velem történteket, máris egy 24 órás babapesztrává kellett válnom, ha akartam, ha nem. Mire hazaértünk a kórházból a babával, már egy idegbeteg voltam-hullafáradtan. Férjem itthon volt velünk az első két hétben, próbált segíteni, de aztán visszament dolgozni, és rám maradt minden. Mikor hazajött a munkából, már nem segített szinte semmit, belőlem áradt a panasz, hogy mennyit sírt a baba egész nap, semmire sincs időm tőle (sokszor még enni sem volt!), és nagyon fáradt vagyok.

Férjem pedig egy-két hét után ezt megelégelte, és sok héten át szinte nem is szólt hozzám, át sem jött a gyerekszobába sem a lányához, mert mérges volt rám. Azt hajtogatta, hogy nem érti mi bajom van, boldognak kéne lennem, mindent vidáman csinálni, de egy idegroncs vagyok szerinte és ROSSZ ANYA!!! Az tény, hogy nem tudtam a kellő érzésekkel fordulni a lányom felé, de szépen elláttam és gondoskodtam róla!

Erős anyai ösztönt vagy érzéseket most sem érzek, mert őszintén szólva nagyobb a félelmem, hogy mindent jól csináljak, és nincs időm élvezni. A sírást meg sajnos nem bírom elviselni, nagyon idegesít. Hatalmas megfelelési kényszer, és szorongás volt mindig is jellemző rám; lehet, hogy ezt is túlstresszelem? Vagy tényleg nem vagyok jó anya? Azt gondolom, a lányom jobb embert érdemelne anyjának, mint én vagyok...

Dr. Veress Dóra, pszichiáter válasza

Szerintem nézzük egy kicsit más szemszögből a dolgokat. Tudatos döntésük volt, hogy gyorsan csinálnak mindent: ismerkedés, házasság, összeköltözés, gyerek. Gondolom, az életkoruk miatti aggódás húzódott meg a döntés hátterében. Elméletben szépen hangzik az elképzelésük, de nem számoltak az emberi tényezőkkel és a vállalt élethelyzetük okozta stresszel.

Új stresszforrások

Azt gondolták mindketten (igen, a férje is), hogy képesek lesznek minden helyzethez alkalmazkodni. A valóság azonban más. Egy friss kapcsolatba, két egymást alig ismerő ember életébe belevállalni egy újszülöttet, nem kis stresszel jár. Pláne, ha az a kisbaba nyűgös is. Ilyenkor számos olyan érzés keletkezik a házastársakban, amiknek a feloldásához szükség lenne a másik félre is.

Ön fáradt, ingerült és szeretne erről beszélni valakivel, de a férjét ez idegesíti és haragszik a saját tehetetlensége miatt. Ön tovább őrlődik a saját érzelmei fogságában, és ebben a lefelé mutató spirálban eljut arra a pontra, hogy rossz anya, feleség, és nem tud megfelelni az elvárásoknak.

A gyermekvállalás egy kihívás

A gyermekvállalás olyan kihívás, amikor az embernek szembe kell nézni a saját korlátaival, és személyiségéből fakadó nehézségekkel. A maximalista, perfekcionista anyaként be kell látnia, hogy nem lehet az élet minden területén egyformán jól teljesíteni. Fel kell állítani egy fontossági sorrendet, és tisztázni, hogy mi fontos valójában, minden más ráér. Alkalmazkodjon rugalmasan a kialakult helyzethez, nincs szakkönyv, mely az abszolút igazságot tartalmazná.

Kösse össze a tevékenységeket!

Ha a gyerek nyűgös, és ön fel akarja venni, akkor tegye hordozókendőbe, vigye magával a lakásban mindenhova egy hordozószékben, és csinálják együtt a napi feladatokat. Közben a baba önnel van, tud nézelődni, lehet neki énekelni, stb. Tanulja meg megkönnyíteni a saját és a gyermeke életét, ezzel rengeteg szorongástól és feszültségtől meg lehet szabadulni.

A megoldás: türelem

A párjával nyissanak egy új fejezetet az életükben. Javaslom, hogy kezdjenek újra kommunikálni egymással, és a korábbi sérelmeken túllépve nyissanak újra egymás felé. Adjon neki segítséget abban, hogyan tudna segíteni önnek, és ön is tegye meg azt a gesztust, hogy nem panaszkodik folyamatosan. A férje nincs otthon egész nap, így segíteni sem tud a szenvedésein, viszont nagyon rosszul érzi magát, amikor hazamegy, hiszen ő is felelős a kialakult helyzetért. Erre a dilemmára reagál indulattal és vádaskodással. Higgye el, neki sem könnyű. A megoldás a türelem lesz, illetve az, ha mindketten megpróbálják megérteni és kölcsönösen segíteni egymást.

Stresszkezelés 6 pontban

A testi tünetek kezelésén túl törekedni kell a stressz állapot felismerésére és a stresszor megkeresésére.

  • Fel kell ismerni a változtatás szükségességét: El tudjuk-e távolítani a stresszort? El lehet kerülni? Tudjuk-e csökkenteni a stresszor behatásának idejét és erősségét? Tudunk-e új célt kitűzni?
  • Csökkenteni kell a stresszre adott emócionális reakció intenzitását: Nem reagálunk-e túlságosan? Próbáljunk meg úgy tekinteni a stresszre, mint egy olyan helyzetre, amelyet meg kell oldani, s nem olyanra, amely le akar győzni! Ne kérdezzük: mi lett volna, ha...?
  • Meg kell tanulni, gyakorolni kell a stresszre adott fizikai és érzelmi reakció mérséklését! Ilyen a mély lélegzés, izomlazítás, a zene terápia, de gyógyszerekre, feszültségoldókra is szükség lehet.
  • Erősíteni kell a test fizikai állapotát („fit”, edzett állapot)! Fontos a mozgás (kerékpár, úszás, „jogging”, séta, stb.), a dohányzás elhagyása, kávézás csökkentése, továbbá a több, jobb, rendszeres alvás.
  • Törekedni kell az érzelmi állapot stabilitására. Fontos a társasági kapcsolatok kiépítése, fejlesztése, illetve a reális célok kitűzése, önismeret fejlesztése.

Tovább Nem alszik a baba? Rossz szülő vagyok? Hogy fog jól kötődni?

Dr. Veress Dóra, pszichiáter

Forrás: WEBBeteg orvos válaszol
Orvos szakértőnk: Dr. Veress Dóra, pszichiáter

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Kalóczkai Andrea, ideg- és lélekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.