`

A Kárpát-medence húsz-harminc borvidékének és négyszáz borászatának adna otthont az a borközpont, amelyet a Budafok-tétényi Oroszlános udvarban található egykori Törley Csarnokban alakítana ki a helyi önkormányzat – írta a Magyar Hírlap.


Budafokon, a város meghatározó idegenforgalmi szerepének kihasználásával egy olyan speciális bemutatóteret kívánunk kialakítani, ahol a borkultúra és gasztronómia iránt érdeklődők megismerhetik a történelmi Magyarország borvidékeit és a borkultúrával összefüggő turisztikai térségeket – mondta a lapnak Karsay Ferenc polgármester a Budafok-Tétényi Törley tér és a Savoyai Jenő tér közötti, úgynevezett Oroszlános udvar fejlesztéséről, ahol a helyi önkormányzat a meglévő, kétezer négyzetméteres egykori borcsarnok épületében hozná létre a Kárpát-medencei Borközpontot.

A fejlesztési tervek szerint az Oroszlános udvar köré csoportosuló meglévő épületszárnyak felújításával létrejövő komplexumban a Kárpát-medence húsz-harminc borvidéke, annak mintegy négyszáz borászata mutatkozhat be. A nagycsarnok emellett nagyobb rendezvényeknek is otthont adhat, a többi épületben pedig borász szakmai szervezetek kapnának helyet. A háromszintes, csaknem tizenötezer négyzetméteres létesítmény különlegességének ígérkezik a erdélyi, felvidéki, délvidéki, burgenlandi, kárpátaljai borokat kínáló áruház és a borászati múzeum is exkluzív bortrezorokkal.

Karsay Ferenc úgy fogalmazott, céljuk a kerület hagyományaira, kulturális, történelmi értékeire építő, széles körű és akár többnapos tartózkodást generáló szolgáltatáskör kialakítása a turizmus növelése érdekében. Hiszen, mint mondta, bár Budafok-Téténynek jók a turisztikai adottságai, egyelőre még nem túl jelentős idegenforgalmi célpont. A polgármester szerint a fejlesztés amellett, hogy ipartörténeti ingatlanok és rendezetlen közterületek újulnának meg általa, hozzájárulhat a helyi idegenforgalmi bevétel jelentős növekedéséhez, további turisztikai befektetéseket ösztönözhet, emellett magas szintű borászképzési központ jöhet itt létre. A beruházás várható költsége több mint kétmilliárd forint, ehhez az önkormányzat egyelőre forrást keres. A borközpont várhatóan a következő fejlesztési ciklusban valósulna meg.


(Magyar Hírlap)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám