Trump tényleg bekeményít: Washington bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását 

Az Egyesült Államok elnöke már aláírta, a szankciók helyi idő szerint éjféltől lépnek életbe. 

2018. augusztus 06. 20:36

Trump tényleg bekeményít: Washington bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását 

A washingtoni idő szerint hétfőn kora délután kiadott közleményben az amerikai elnök leszögezte: „politikánk az iráni diktatúra – a terrorizmust támogató, a Közel-Keleten és  másutt folytatott –  agressziójának világos értékelésén alapszik”. 

A közleményben Donald Trump megismételte korábbi álláspontját, miszerint a 2015-ben kötött nemzetközi egyezmény, ami Irán nukleáris programjának befagyasztásáért cserében feloldotta a szankciókat, „szörnyűséges, egyoldalú megállapodás” volt. Hozzátette, hogy ennek következtében az iráni kormányzat hatalmas összegű pénzre tett szert, amelyet a Közel-Kelet konfliktusainak szítására használt. 

A Fehér Ház által nyilvánosságra hozott elnöki rendelet 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az egyes büntető intézkedéseket. 

A döntés bejelentésére három hónappal azt követően került sor, hogy májusban az amerikai elnök egyoldalúan felmondta az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. 

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap este Szingapúrból visszatérőben a repülőgépen az őt kísérő újságíróknak leszögezte, hogy az amerikai kormány célja a maximális nyomásgyakorlás Teheránra, viselkedésének megváltoztatása és végső soron atomprogramja teljes feladása végett. 

John Bolton, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pedig hétfőn egy televíziós interjúban azt hangoztatta, hogy Washington a szankciókkal nem rendszerváltozást akar Iránban, hanem azt, hogy az iráni vezetés tárgyalóasztalhoz üljön az Egyesült Államokkal, valamint „teljes mértékben és valóban ellenőrizhetően” adja fel atomfegyver-, és ballisztikusrakéta-programját.