Magyarország 1848-ban – Avagy egy mezőgazdasági ország képe

Magyarország a 19. század közepén a Habsburg-birodalom legritkábban lakott területei közé tartozott. A népsűrűség mindössze 43 fő/km2 volt. – olvashatjuk a Beszélő.hu 1848-49-es társadalmi változásokat feldolgozó cikkében.

A lakosság túlnyomó része a tizennégyezer falu valamelyikében, mezőgazdasági termelésből élt.

126 városban lakott a népesség mindössze egytizede – a 783 mezővárossal együtt egynegyede. Városi funkciót ezeknek a településeknek csak töredéke látott el: a városlakók többsége szintén a mezőgazdaságból élt. A legtöbb város egyáltalán nem mutatott városias külsőt.

A társadalmi piramis csúcsán álló kb. 500 mágnáscsalád szinte külön világot alkotott. Az ő kezükben koncentrálódott a nemesi földbirtok nagyobb fele, közülük kerültek ki a legnagyobb birtokosok.

A nemesség létszáma a polgári forradalom előtt kb. 550 ezer fő volt – azaz minden 24. lakos, ami európai összehasonlításban igen magas aránynak számított. Jogi egyenlőségük fikciója mögött az életviszonyok sokfélesége bújt meg. A legélesebb választóvonal a nemesi birtokkal rendelkező és a birtoktalan nemesek között húzódott, de a birtokosokon belül is több kategória különült el.

A városi társadalmon belül éles választóvonal húzódott a polgárjoggal rendelkezők és a város ügyeinek intézéséből kizárt egyszerű városlakók között. A hagyományos városi polgárság mellett megjelentek az első tőkés vállalkozók – akik általában a terménykereskedelemben szerezték tőkéjüket. A számban és anyagiakban gyarapodó új típusú polgárságnak az önérzete is erősödött.

A társadalom legnépesebb csoportját a nem nemes agrár népesség alkotta.

A lakosság négyötöde tartozott ide: az úrbéres jobbágyok és zsellérek mellett a majorságok cselédsége, a mezővárosok lakói és a szabad paraszti elemek, azaz jászok, kunok, hajdúk, székelyek.

A jobbágyság viselte az állami és megyei terhek zömét, az egyháznak fizette a tizedet, katonáskodott, csinálta közmunkában az utakat, a hivatalos utazónak ingyen adott előfogatot.

A korszakot, a terhek ellenére, általában a parasztság lassú anyagi gyarapodása jellemezte. A század eleji háborús konjunktúra a parasztok nagy tömegeit is kapcsolatba hozta a kereskedelemmel. A házalók, majd a sűrűsödő falusi boltok helybe hozták az olcsó gyári árukat, megvásárolták a parasztok alkalmi terményfeleslegét. Ez a folyamat mozdította ki a parasztot, alig érzékelhető lassúsággal hagyományos életformájából. A paraszti emelkedés tetőpontján egyes helységek önerőből, örökre megváltották magukat feudális kötöttségeiktől, mint pl. Kecskemét, Nagykőrös, Szentes és Nyíregyháza.

A jobbágy-földesúri viszony vége

Ahogy azt már korábbi cikkünkben megírtuk, a legújabb kutatások rávilágítottak arra is, hogy az 1848-as forradalmat megelőző több éves száraz, csapadékszegény időjárás okozta élelmiszer-alapanyag hiány is előremozdította a forradalom bekövetkezését.

A polgári forradalom győzelme után az áprilisi törvények jelentették az igazi változásokat. Az áprilisi törvények egy része a társadalmi átalakulást és az egyéni politikai jogokat biztosította.

A társadalmi modernizáció szempontjából a legnagyobb jelentőséggel a jobbágyrendszer felszámolása bírt. Ez Közép- és Kelet-Európában a leghaladóbb formában ment végbe:

• a feudális szolgáltatásokat azonnali hatállyal és kötelező jelleggel eltörölték,
• a katolikus egyháznak fizetett tizedet is megszüntették;
• a volt jobbágyok, akik a társadalom 80%-át alkották, az általuk művelt föld szabad tulajdonosaivá váltak;
• a földesúri bíróságok eltörlésével megszűnt a jobbágyok alávetettsége;
• a földesurak kárpótlását az állam vállalta magára.
• Megszűnt a nemesség adómentessége,
• a közterhek viselése mindenki számára kötelezővé vált.

A polgári jogegyenlőség megvalósítása során a nemesi, főnemesi címeket nem törölték el, de a törvény előtt mindenki egyenlő lett: a nemesség számára eddig is érvényesülő gyülekezési és szólás szabadságot most már általánosan érvényesnek tekintették.

Az iparosodás előtti Magyarországon a bor alapvető élelmiszernek számított. A szőlőtermelés a mezőgazdaság egyik legfontosabb és legjövedelmezőbb ágazata volt, a nagy borvidékeken egyenesen a megélhetés alapja.

A szőlőhegyek, ahol a parasztok által bírt szőlők túlnyomó része feküdt, nem tartoztak az úrbéres telekhez, így rájuk nem vonatkoztak az áprilisi törvények rendelkezései.

Ezeket köszönhetik még a gazdák a reformkornak

A mezőgazdasági szakfolyóiratok gyökerei is a reformkorra nyúlnak vissza. – olvashatjuk a Novara Coop Kft. honlapján.

A Keszthelyi Georgikon egyik legérdekesebb látnivalója a ma is működő, a 19. század derekán újdonságnak számító gőzgép – fotó: www.elmenygazdasag.hu

Magyarországon a reformkorban hozták létre a gazdasági élet tudományos hátterének intézményes formáit.

A gazdasági életben is számos fejlesztést hajtottak végre. A Magyar Gazda című folyóirat - a Magyar Gazdasági Egyesület Ismeretterjesztő szakosztálya alatt látott napvilágot – és ez a lap vált az ipar illetve a mezőgazdaság fórumává.

A Magyar Gazda címlapja 1847-ből – fotó: gyfk.hu

A Magyar Gazdasági Egyesületet 1835-ben Széchenyi István kezdeményezésére hozták létre, ami az 1830-ban indult Lófuttatási majd Állattenyésztési Társaságból nőtte ki magát. Az egyesület elsődleges célja a gazdasági, ipari fejlesztésekről való tájékoztatás volt.

A Magyar Gazda cikkei főként olyan szakmai kérdéseket érintettek, mint például a burgonyatermesztés, gyümölcsnemesítés, rétművelés, méhészet, juhtenyésztés… A reformkor két jelentős politikusának véleménye szintén megnyilvánult a különböző számokban. A lap cikkei mind Széchenyi, mind pedig Kossuth elveit is tükrözték.