Ez lehetőséget nyújt a nemesítők számára, hogy a haszonnövényeket gyorsabb és egészségesebb fejlődésre, sőt a klímaváltozás negatív hatásainak sikeresebb kivédésére késztessék – írja a finance.yahoo.com.

A mikrobák százezrével vannak jelen az élő szervezetekben és a környezetünkben, pozitív vagy negatív hatásukat lépten-nyomon tapasztaljuk. A pozitív hatásuk abban rejlik, hogy elősegítik az élőlények kiegyensúlyozott fejlődését, és a betegségekkel szemben védik őket. Bizonyos beavatkozások azonban (pl. gyógyszerek alkalmazása) torzíthatják az ilyen hatásokat.

Az sem mindegy, hogy a különböző élőlényekhez milyen mikrobákat társítunk, illetve választunk el azoktól. A humán egészségügyben a tudomány már jóval szélesebb ismeretekkel rendelkezik az emberi egészségre kedvező hatást gyakorló mikrobákról, és a növények kezelésére javasolt, fenti módszert a gyógyászatban már régóta sikerrel alkalmazzák.

kép

A módszerrel a jövőben gyorsítható a növények fejlődése – fotó: Shutterstock

Ha az egyes növényfajokhoz sikerül kiválasztani a megfelelő mikrobákat, és azokat a növényekkel társítani, az áttörést jelenthet a növénytermesztés folyamatának meggyorsításában és terméseredményeinek javításában, hozzájárulva a Föld 2050-ig 9,7 milliárd főre szaporodó népességének biztonságosabb élelmiszer-ellátásához.