Időseket raboltak ki Pécsen - vádemelést javasol a rendőrség

2018. augusztus 11. 14:41 2018. aug. 11. 14:41

Vádemelést javasol a rendőrség két pécsi férfi ellen, akik idős embereket raboltak ki és loptak meg a baranyai megyeszékhelyen.

Rablás, lopás, súlyos testi sértés és közokirattal visszaélés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 20 és egy 37 éves pécsi férfi ellen, akik ez év tavaszán követtek el bűncselekményeket idős emberek ellen Pécsen - olvasható a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

"A megalapozott gyanú szerint a két férfi március 31-én reggel Pécsett, a Székely Bertalan utcában vette el erőszakkal egy asszonytól a kerekes bevásárlótáskáját úgy, hogy a sértett súlyosan megsérült.

Pár nappal később, április 7-én este bekopogtak egy idős asszonyhoz, majd amikor a nő ajtót nyitott, egyikük bántalmazta, és az aranygyűrűit, fülbevalóját és a mobiltelefonját is elvette tőle. Az utóbbi esetet követően a rendőrök már másnap elfogták a két férfit, akik gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek.

A két férfival kapcsolatban összesen hatrendbeli jogsértés megalapozott gyanúját tárta fel a rendőrségi vizsgálat.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek" - áll a közleményben.