A tanulmány a korábbi hazai és nemzetközi irodalomhoz képest egy fejlettebb eszközrendszer használ, az un. „diszkrét választás” modelljét. Ez a modell lehetőséget ad arra, hogy a fogyasztói választás során modellezzük a termékdifferenciálás melletti banki árversenyt. Elméleti keretrendszerben megbecslésre, illetve kiszámításra kerül, hogy a hipotetikusan a Bertrand árverseny és tökéletes összejátszás mellett mekkora lenne a bankok profitmarzsa („mark-up”), majd ez összehasonlításra kerül a megfigyelt profitmarzsokkal. A verseny foka abban az esetben tekintető alacsonynak, ha a megfigyelt profitmarzs a Bertrand árverseny és a tökéletes összejátszás marzsai között található. Ha a megfigyelt profitmarzs az elméleti Bertrand pont alá esik, akkor a modell azt sejteti, hogy a verseny foka magas. A tanulmány hat „retail”, illetve lakossági részpiacot vizsgál, hármat a forinthitel (folyószámla, személyi és áruvásárlási hitelpiacokat) és hármat a forintbetéti piacon (látra szóló, rövid futamidejű és hosszú futamidejű betéti piacokat). A vizsgálthoz a 2003 január–2005 december periódusban havi adatok kerülnek felhasználásra. A megfigyelt és az elméleti modell által implikált profitmarzsok miden egyes bankra, minden egyes hónapban kiszámításra kerülnek. A tanulmány ez alapján azt a következtetést vonja le, hogy a verseny foka a folyószámla, áruvásárlási és személyi hitelek, valamint a látra-szóló és a rövid lejáratú hitelek esetén alacsonynak tekinthető. Egyedül a hosszú távú betétek esetén azonosítható versenyzői piac.
