NB II: Orbán fia őrült meccsen debütált, a Fradi Dragónerrel ikszelt - eredmények

Feltöltve: 2010, október 23 - 16:33 Frissítve: 2010, október 23 - 18:39

Orbán Viktor fia, Gáspár túl van élete első NB II-es mérkőzésén. A középpályás a Videoton drámai körülmények között, kilenc emberrel 2-2-es döntetlenre mentett kozármislenyi találkozóján állt be a hajrában. A Fradi II Dragóner Attilával a soraiban ért el döntetlent Budaörsön.

MINDEN AZ NB I HÉTVÉGI FORDULÓJÁRÓL ITT - kattints!

- pepsifoci.hu - Nem semmi mérkőzést játszott egymással a Kozármisleny és a Videoton II a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában. A vendégcsapat vezető találatára hamar válaszoltak a baranyaiak, majd a 77. percben a vidi.hu beszámolója szerint kilenc emberre olvadtak, miután egy percen belül Papucseket és Mórit is leküldte a játékvezető. Kisvártatva Rása felszabadítás gyanánt saját kapusát lőtte telibe, akiről a hálóba vágódott a labda, így nagyon úgy tűnt, otthon marad a három pont. A piros-kékek fiataljai azonban nem adták fel, és a lefújás előtti pillanatokban ikszre mentették az összecsapást. A találkozón életében először játszott a második vonalban a hajrában beküldött Orbán Gáspár, Orbán Viktor fia.

A Ferencváros második együttese Dragóner Attilával a fedélzeten ért el 0-0-s döntetlent Budaörsön.

Az MTK II-ben Eppel Márton ugyanúgy győztes gólt szerzett, mint pár hete a REAC ellen. Ezúttal a múlt héten az NB I-ben debütáló Csiki szolgáltatta a gólpasszt neki, a sikerrel pedig a fiatalok vezetik is a bajnokságot. (A szabályok értelmében nem juthat fel a kék-fehérek második együttese.)

FRISSÍTETT TABELLA: Így áll az NB II két csoportja - kattints!

Nyugati csoport:
Kozármisleny – Videoton II 2-2 (Lauer 58., Somodi 79. – öngól ill. Móri 49. – 11-esből, Kis 88.)
Tatabánya – Gyirmót 0-4 (Baumgartner 13., Nagy L. 33., 82., Laki 55.)
Szigetszentmiklós – Ajka 1-1 (Pákai 77. – öngól ill. Mihalecz P. 69.)
Budaörs – Ferencváros II 0-0
Veszprém – BKV Előre 1-2 (Tatai 89. ill. Csopaki 26., 81.)

További délutáni eredmények itt - kattints!

Keleti csoport:
Orosháza – Cegléd 2-0 (Szűcs 37., Baranyai 42.)
Vecsés – MTK II 0-1 (Eppel 65.)
Békéscsaba – Hajdúböszörmény 1-1 (Pozsár 54. ill. Kiss L. 77.)

(fotó: ftc.hu)

Ha a 20 legkedveltebb magyar focivideót szeretnéd megnézni, akkor ide kattints, ha pedig az NB I-es fordulóról szeretnél mindent megtudni, erre menj tovább.

Ha hírgyűjtő oldalról érkeztél, próbáld ki ezt is!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Milyen érdekes, hogy ott szponzor a Mol ahol Orbán fia játszik, és Csányiról se feledkezzünk meg...
Vidi lesz a bajnok, de csak azért is HAJRÁ FRADI!

de sok primitív emberke írogat ide..

Ha ez ebből a gyerekből ember lesz, sokra viheti - képzelem mit kap/fog kapni egy-egy meccsen

ez már nekem kelllemetlen...

Orbán fia őrült, de az apja se normális :)

Kim Ir Orbán fia Kim Gáspár Orbán a trónörökös focizik? Már az apja sem tudott!!!

Törzsgyökeres!- Magyar név!! A haverom fia, pedig, a csapatában, -másodszorra indított hosszan, így a helyzet ezúttal is kimaradt;)
Nemkülönben, a Budaörsöt,-is verni kellene!!

Leszarom a Vidi II-t, meg Orbán fiát is.
A lényeg h Dragó visszatért!!!!!

Ezt a cikket is csak így lehet eladni. Kár a Fradi meccséért, hozni kellett volna a 3 pontot!

Nehogy kikapjon a Fideszoton ott az a 88. perc

Tartalom átvétel